Ki vagyok?

 

         

Kiss Bernadett

független szülésfelkészítő

Mióta a gyerekeim könnyen, gyorsan és háborítatlanul megszülettek, eltökélt szándékom, hogy csak azért is minél több kismamának megmutassam, hogy ez nekik is sikerülhet! :)

Remélem, hogy a tanfolyam segítségével jobban el tudjátok majd dönteni, nektek és a babátoknak hogyan lesz majd a legjobb és a legkönnyebb a szülés-születés.

Mit mondanak mások?

               "Tudod, Bernadett, a mai napig nagy csoda számunkra ez a három hónappal ezelőtti nap. Abban, hogy igazán megélhettük es nem elszenvedtük kisfiunk világra jövetelét, meghatározó a találkozásunk.

Hiába a sok előtanulmány, a szülés, születés varázsát a veled töltött egy nap alapján értettük meg, s tudtuk megfelelő módon fogadni a történéseket es bízva saját testemben, figyelve jelzéseire jól segíteni a kis ember útját, elkerülve a császármetszést mely korom miatt, nagy eséllyel került számításba.

Sokat köszönhetek szülész orvosnőmnek és a szülésznőnek, akik megértették, tiszteletben tartották es segítettek vágyunk, a hüvelyi szülés megvalósulásában, természetesen felkészülve az esetleges másik útra, ha bármi körülmény ezt indokolttá tette volna.

A kórházi körülmények kevésbé meghitt voltát háttérbe szorította a bizalmunk irántuk, és nem utolsósorban önmagamban és a kis pocaklakóban, és ezt a tőled kapott segítség alapján tudtuk felépíteni.

Szeretettel köszönjük, hivatásodhoz sok erőt kívánunk!"

Sallai Aranka, Gyuláról

                         *****

            „Az első gyerekem születésekor nem mertem kérni, kérdezni a kórházban. Csak 3 óránként hozták ki a babámat, akkor se szopizott szinte semmit, állandóan aludt. Otthon sem sikerült jobban a szoptatás, elkezdtem a pótlást, nem sokkal később már alig volt tejem, 3 hónapig szoptattam.

           Másodszor már sokkal jobban felkészültem, utánaolvastam, tanfolyamra jártam, tudtam, hogy mit rontottam el annak idején, és hogy mindkettőnknek együtt a legjobb. A kórházban a szobatársaim beleegyezését kértem, így egész nap, éjszaka is velem volt a kisfiam, nem is volt a szopival gondunk később sem...” Enikő, Békéscsaba

                        *****

           "Nagyon sok információt kaptam a szülésfelkészítő tanfolyamon. Olyan dolgokat tudtam meg a szülésről vagy a babáról, amit máshol még nem olvastam. Sok gyakorlati tanácsot is kaptunk, és jó volt kipróbálni pl. a vajúdási és szoptatási testhelyzeteket is, hogy majd biztosabb legyek benne, ha eljön az ideje..." G. Anna, Gyula

                       *****

           "Én a szoptatásról szóló részt tartottam nagyon hasznosnak, mert sajnos amikor az első gyerekem született, nagyon tanácstalan voltam, izgultam, nem hallgattam a megérzéseimre. Most, hogy a kicsi megszületett, már biztosabb vagyok a dolgomban, mert a tanfolyamon tanultak megerősítettek abban, hogy hogyan figyeljek jobban a baba igényeire, így most nincsenek szoptatási problémáink..." Szilvia

 

És a szakember?

              

          "Hiába van egészségügyi végzettségem, azt, hogy milyen fontos felkészülni a szülésre, csak a saját első szülésem után tapasztaltam meg. Sajnos nagyon nehéz szülés volt, és nagyon rosszul éltem meg. A második már teljesen más volt, de ehhez az kellett, hogy megértsem a bennem zajló folyamatokat. A félelem ellen a leghatásosabb, ha tudjuk, mi történik, így irányítói lehetünk testünknek, nem csak a folyamatok elszenvedői.
           Ugyanígy a szoptatásra is készülni kell. Ha megvan a jószándék, és érted, hogy milyen kölcsönhatás van közted és a babád között, akkor örömöd leled majd a szoptatásban, és mindketten sokáig élvezhetitek majd annak előnyeit."
           Sinkó Melinda, orvos, önkéntes szoptatási segítő

                         ***

                    

      „Az a kismama, aki ezt a felkészítőt elvégzi, összhangba kerül a testével, ezáltal ösztönösen tudja és érzi majd, mi történik, ha a szülés beindul. Rádöbben, hogy mennyire tökéletesen megalkotta a természet a nőt, és hogy a szülés egy élettani folyamat, és nem klinikai eset. Önállóbb, öntudatosabb lesz a babaváró időszakban, és a szülés beindulásakor sem esik majd kétségbe.”              Marunák Kornélia, dúla

                             ***

        

    "A szülés és a szoptatás anyaságunk legszebb része. De mint az életben máskor is, felmerülhetnek gondok, problémák, amik nagyrészt orvosolhatók. Ha hiszel magadban, tájékozott vagy, könnyebben megtalálod a megoldást. Kérdezz bátran, mert rossz kérdés nincs!"          Csiborné Such Anita, védőnő

 

Partnereink

  Naturalpatika.hu  

"Tanuljon meg egészségesnek lenni, és ne legyen rest egészséges maradni!"

Azt vettem észre...

     ... hogy minél jobban felkészül valaki a szülésre, annál kevesebb lesz benne a félelem, mert megismeri a szülés természetét, és tudja, mikor mi várható. Ráadásul jobban megismeri önmagát és a gyermekét is.                        

        A komplikációk és a beavatkozások esélye ilyenkor sokkal kisebb, ezért gyorsabb lesz a regenerálódás, könnyebb a ráhangolódás a babára, így a szoptatás is örömtelibb és sikeresebb lesz...

             
                                   

                                        "Szülj könnyen!"

 

 

           Szülésfelkészítő tanfolyam

 

 

 

                        Békés megyében

 

 

 

  • Már csak néhány hét vagy hónap van hátra a szülésedig?
  • Tartasz még valamitől? Bizonytalan vagy még valamiben?
  • Szeretnél utánanézni még valaminek?
  • Nem tudod még, pontosan mire is számíthatsz? Mikor mi fog történni?
  • Téged is sokan ellátnak kért és kéretlen tanácsokkal a családból és a barátok közül?

 

Gyere el hozzám egy személyre szabott szülésfelkészítő tanfolyamra!

  • Ugye milyen jó lenne könnyen szülni, beavatkozások nélkül?
  • Milyen jó lenne, ha a szülés nem kifacsarna, hanem inkább feltöltene energiával?
  • Ha még jobban bíznál, hinnél önmagadban, a babádban és a szülés erejében?

 

 

"Miért "Szülj könnyen!" a tanfolyam címe?

 

                            Ha elvégzem, én is könnyen fogok szülni?"

 

 

Aki könnyen szül, az sem fájdalom nélkül szül, csak másképp tekint a fájdalomra. Jól ismeri a szülés természetét, és tudja, hogy a szülési fájdalom teljesen más, mint amikor megsérülünk. 

 

Aki könnyen szül, az bízik magában, jól ismeri a testét és tudja, a vajúdás és a szülés idején mi történik vele. Nem elszenvedője a saját szülésének, hanem aktív részese.

 

Aki könnyen szül, egy egész életre szóló, meghatározó születés-élményhez segíti hozzá a babáját. A háborítatlanul született babák személyisége harmonikusabb, kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak, önállóbbak lesznek.  

 

Könnyen az szül, aki szabadon szülhet, aki szabadon dönthet a szülésével kapcsolatos dolgokról. Aki szabadon megválaszthatja a szülése körülményeit, a segítőit, a helyszínt stb.

 

 

  • Ezalatt a tanfolyami pár óra alatt te is  kicsit jobban meg fogod ismerni a saját tested-lelked működését, és azt, hogy mire van szüksége egy kisbabának a szülés alatt, illetve utána.
  • Jobban megismered önmagad, és ez segíthet, hogy ha eljön a szülés ideje, akkor jobban befelé tudj figyelni, hogy jobban ráérezz, neked és a babádnak éppen akkor mire van szükségetek. 
  •  Hinni és bízni fogsz magadban, mert mint minden, a szülés is a fejben dől el. Ha te nem bízol magadban, hogy meg tudod csinálni, hogy bízzon benned a férjed, az orvosod, a szülésznőd és főleg: hogy bízzon benned a babád??

 

 

Több szempontból sok-sok információt szeretnék adni neked a szülésről, mert mint ahogy nincs két egyforma ember, egyforma baba, úgy minden szülés is más és más. Minden nőnek másképp esik jól szülni, mindnyájan más érzésekkel, más lélekkel, más feltételekkel vágunk neki a "nagy útnak". Ebben szeretnék segíteni neked, hogy találd meg te is a magad útját,  ahogyan majd neked a legjobb, a legkönnyebb lesz szülni - és a babádnak megszületni. Mert ha te nyugodt vagy, neki is könnyebb lesz a dolga.

 

 

 

                                            

 

 

"Teljesen más volt a második szülésem. Először csak úgy sodortak az események, és nagyon féltem. Alig mertem belegondolni, hogy milyen is lesz majd a szülés. Hát, nem is jó visszagondolni rá, megszenvedtük mind a ketten. Tehetetlennek éreztem magam és kiszolgáltatottnak. Akkor úgy éreztem, én többet, soha...

 

Aztán hat év múlva újra babát vártam. Egy barátnőm beszélt rá, hogy menjek el arra a tanfolyamra, amire ő is járt, és ami neki nagyon sokat jelentett. Csak miatta, de elmentem. A következő alkalomra már a páromat is elvittem, mert annyira tetszett. Önbizalmat adott, hitet, hogy meg tudom csinálni, hogy másképp is lehet szülni, és hogy ez rajtam is múlik. Olyan erősnek éreztem magam, annyira össze tudtunk dolgozni a babával... Végig nyugodt voltam, és már a fájdalomhoz is másképp viszonyultam. A párom el volt ájulva, hogy ő még sosem látott ilyennek. Nagyon féltett, mert nem akarta, hogy újra még egyszer keresztülmenjek azon, amin az első szüléskor. De most azt mondja, hogy nagyon büszke rám, mert szerinte sokkal erősebb vagyok, mint ő..." H. Kinga

 

Mit is kínálok akkor Neked (és a párodnak)

a konzultációk során?

 

  • Sok-sok hasznos információt, könyveket, filmeket, saját tapasztalatokat
  • Rengeteg gyakorlati tanácsot és 100 %-ban működő gyakorlatokat

 

Miről lesz szó?

Ízelítőül néhány téma:

  • Honnan tudod, hogy elkezdődött a szülés? Milyen jelei vannak?
  • Mikor mi várható a vajúdás, szülés idején? A párod mikor hogyan tud neked segíteni?
  • Mi lassíthatja le a szülést, és hogyan tudjuk felgyorsítani?
  • Szülési fájdalom, mi a szerepe és mit kezdjünk vele?
  • Vajúdási, szülési pozíciók – hogy segíthet a párod?
  • Túlhordáskor milyen egyszerű, természetes módszerekkel lehet próbálkozni a szülés megindításához?
  • Hogyan hatnak az érzelmek, a hormonok és a környezet a szülés folyamatára?
  • Milyen számodra az ideális szülés? Készítsünk szülési tervet!
  • Milyen jogaid és lehetőségeid vannak a kórházban?
  • Anya-magzat kapcsolat
  • Mi a legjobb a babának a szüléskor és a megszületése után? Hogyan tudod neki megkönnyíteni az átállást?
  • Mire van leginkább szüksége? Mik egy újszülött valódi szükségletei?
  • Hogyan hangolódj rá a babára? Mik a kötődő nevelés alapelvei?
  • A hosszantartó, sikeres és örömteli szoptatás titkai
  • Természetes megoldások a csecsemőgondozásban (homeopátia, aromaterápia stb.)
  • Mire számíthatsz az első néhány napban, héten?

 

Ki is próbáljuk a gyakorlatban?

Persze!

 

  • Relaxációs gyakorlatok
  • Vajúdó- és szülőpozíciós gyakorlatok
  • Szoptatási testhelyzetek
  • Gyógynövények, illóolajok, masszázs – miben segítenek?

 

Várunk a tanfolyamra, ha szeretnél természetes módszerekkel készülni a szülésre!

 

 

A tanfolyamra folyamatosan lehet

jelentkezni,

mivel nem csoportban

tartom, hanem egyszerre csak egy babaváró párral,

csak veletek konzultálok.

 


"Nagyon tetszett a tanfolyam gyakorlati része, amikor a vajúdó- és szülőpozíciókat próbálgattuk, és a hangokat, amiket szüléskor érdemes majd kiadni, amik segítik a tágulást. Vagy amikor a párom masszírozta a derekamat és a vállamat. Így remélem, nem fog olyan elveszetten téblábolni a szülőszobában, mint 3 éve :) " Erika

 

 

Mennyibe kerül?

 

 Egy alkalom általában 2-3 órahosszáig szokott tartani, ennek a díja 2500 Ft / óra.

Ti döntitek el, hány alkalomra van szükségetek, hányszor jöttök el konzultálni.

Helyszín: Murony, Békéscsabától 10 km-re.

Ha nem vagy Békés megyei: a konzultációk megoldhatók interneten keresztül is (pl. skype-on), ha érdekel a lehetőség, a legalul feltüntetett telefonszámon és e-mail címen tudsz elérni.

     

 

Ráadásul most egy bónuszajándékot is kap minden résztvevő:

 

  • egy ajándék thai babamasszázst, amit majd akkor tudsz igénybe venni, ha a babád megszületett és elmúlt egy hónapos.

 

            Amennyiben bármilyen kérdésed van, itt érdeklődhetsz:      Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

                                                            Kiss Bernadett   20/824-3336

 

A tanfolyamra való jelentkezéshez légy szíves, töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot:

 

Jelentkezési lap

Jelentkezés a szülésfelkészítő tanfolyamra

Kérlek, töltsd ki a jelentkezéshez szükséges adatokat!

Vezetéknév :
Keresztnév :
E-mail cím :
Telefonszám :
Lakcím :

Egyedül jössz vagy kísérővel?

A szülés várható időpontja (év, hó, nap) :
Megjegyzés :